Barion Pixel

Ingyenes szállítás 25000 Ft feletti rendelésnél

5 árulkodó jel a D-vitamin hiányról

Vitamin teszt

Ha még nem vagy biztos a választásodban, akkor töltsd ki a szakértőnk által összeállított kérdőívet, hogy meg tudd melyik a számodra megfelelő vitamin.

Lehet, hogy Téged is érint a D-vitamin hiány? 

A D-vitamin elnevezés egy összefoglaló név, amely alatt kétféle vitamint érthetünk. Az egyik a D2-vitamin vagy más néven ergokalciferol, amely növényi eredetű elővitaminból keletkezik UV-B sugárzás hatására. A másik pedig a D3-vitamin, mely pedig állati eredetű elővitaminból alakul át napfény határásra, ezért is találkozhatunk sok esetben a napfény vitamin elnevezésével.

Mivel szervezetünk saját magának elő tudja állítani, sokkal inkább nevezhetnénk D hormonnak, mint sem vitaminnak.

A szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagról van szó, amely szükséges többek között a kalcium és a foszfor felszívódásához és beépüléséhez egyaránt, a csontképződéshez és azok egészséges fejlődéséhez, valamint az immunrendszer megfelelő működéséhez. 1

A kutatók a D-vitamin hiányos emberek számát a világon 1 milliárd fölé becsülik. Sajnos mivel tünetei nagyon általánosak, így nehezen felismerhető betegségről van szó.

Összeszedtünk nektek 5 tünetet, melyek előjelezhetik a D-vitamin hiányát:

1.      Gyakori kimerültség és fáradtság

A túlzott fáradékonyságot sok minden okozhatja, de az alacsony D-vitamin szint is vezető szerepet játszik benne. Tanulmányok igazolják, hogy negatív hatással lehet életünk minőségére. 2 3

Az egyik kutatás során, olyan nőket vizsgáltak, akik gyakori fáradtságérzetre és fejfájásra panaszkodtak. Több esetben találkoztak extrémen alacsony, akár 5.9 ng/ml-es D-vitamin szinttel. (20 ng/ml alatt már D-vitamin hiányról beszélhetünk)

A vitamin-kiegészítés után a szintje a normál érték fölé ugrott és a tüneteik is rendeződtek.

Másik tanulmány során is hasonló megfigyelések születtek. Azok a résztvevők, akiknek 30 ng/ml alatt volt vérükben a D-vitamin szintje többször panaszkodtak krónikus fáradtságra, mint azok akiknek felette.

A tanulmányokból jól látszik, hogy a vitamin alacsony szintje a vérben rossz hatással van energiaszintünkre, amit a megfelelő D-vitamin pótlással javíthatunk.

2.      Depresszió

Az előző pont súlyosabb válfaja, melyet ugyancsak kutatások kötnek össze a D-vitamin hiányával. 4 5 6 7

Egyik kutatás a D-vitamin hiánya és a depresszió kialakulása között vélt kapcsolatot felfedezni, különösen az idősebb résztvevők esetén.

Egymásik elemzés során a megfigyeltek 65%-ánál mutattak ki hasonló összefüggést.

Akad azonban olyan vizsgálat is, amelynek eredménye nem erősítette meg ezeket a kutatásokat és nem hozta kapcsolatba a depressziós kialakulását a D-vitamin alacsony szintjével

Mivel szervezetünk napfény hiányában télen még kevesebbet tud előállítani magának ebből a fontos tápanyagból, gyakran tapasztalhatunk szezonális depressziót, amely főként télen érinti a népességet. Jellemzően az egyenlítőtől távolabb alakul ki, ahol rövidebb a napsütéses órák száma ilyenkor. Ezekben az esetekben is segített a kiegészítésként szedett D-vitamin.

Biotin hiány tünetei és hatása.

3.      Gyakori megbetegedések

Mint már fentebb említettük, immunrendszerünk megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlen mikrotápanyagról beszélünk. 

Amennyiben gyakran megfázol vagy könnyen kapsz el betegségeket, jogosan merülhet fel benned a D-vitamin hiány gyanúja. 8 9 10

Tanulmányok bizonyítják, hogy a megfelelő mértékű kiegészítéssel csökkenthetjük a hasonló megbetegedések esélyét. 11 12

4.      Hajhullás

A hajhullás főbb kiváltó okai különböző betegségek, nélkülözhetetlen tápanyagok hiánya vagy éppen a túlzott stressz. Ezek közvetetten lehetnek az alacsony D-vitamin szint jelei is.13

Kisebb kutatások vannak a témában, melyek kapcsolatot mutatnak a kopaszodás, foltos hajhullás kialakulása és e tápanyag alacsony szintje között. 14 15 16 17

Számos más tápanyag támogathatja hajunk egészségét, ezekről itt olvashatsz bővebben.

5.      Csont- és izomfájdalom

A megfelelő mennyiségű D-vitamin nélkülözhetetlen a kalcium és a foszfor megfelelő beépüléséhez csontjainkban, így nem meglepő módon ennek hiánya gondot okozhat szervezetünk fejlődésében.

Több tanulmányt olvashatunk, amelyek egyértelmű kapcsolatot mutatnak a D-vitamin hiány és a krónikus hát- vagy más csontjaink fájdalma között. A súlyosságát az is mutatja, hogy a vizsgálatot több, mint 9 ezer emberen végezték. 18 19 20 21

Közép- és időskorúakon végzett vizsgálatok szoros kapcsolatot mutattak a vitamin hiánya és az alacsony csontűrűség kialakulása között is. Megfelelő mennyiségű D-vitamin nélkül hiába pótolták emelt mennyiségben a szükséges ásványianyagokat, azok nem tudtak megfelelően beépülni, így a csontok sem tudtak regenerálódni. 22 23

Ezek alapján célszerű folyamatosan megfelelő szinten tartani ezeket a tápanyagokat a megelőzés érdekében.

Több evidenciát találhatunk, amelyek összefüggésbe hozzák a krónikus izomfájdalom kialakulását és a D-vitaminy hiányát.

Egyik tanulmány szerint az izomfájdalommal küzdő vizsgáltak több mint 70%-nál vitaminhiányt állapítottak meg. 24

Tanulmányok igazolják, hogy a magas dózisú D-vitamin pótlása képes lehet csökkenteni az emiatt kialakult fájdalmakat. Ennek oka többek között az is lehet, hogy a D-vitamin jelen van azon idegsejtekben, amelyek a fájdalom érzékeléséért felelősek. 25 26

Összegzés

Látható, hogy a D-vitamin hiánya több súlyos betegség kialakulásáért felelős lehet. Ezek nagy része elég általános tünet, ezért érdemes észlelésükkor orvoshoz fordulni és tanácsot kérni.

Az alacsony D-vitamin vérvizsgálattal könnyen kimutatható és szerencsére könnyen orvosolható is a megfelelő készítmények használatával.

Ahhoz, hogy ne alakuljon ki érdemes D-vitaminban gazdag ételeket fogyasztani, növelni a napon töltött időt és ezen felül szedhetünk kiegészítőket is, amelyek megfelelő minőségben és mennyiségben tartalmazzák.

A megfelelő táplálék-kiegészítő megtalálása is megoldás lehet a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő szinten tartásához. A HAVITA termékei tartalmazzák a számodra szükséges tápanyagokat a megfelelő mennyiségben és minőségben.

Havita multivitamin és egészségmegőrzés.

Egészségmegőrzés mesterfokon!

Mi gondoskodunk róla, hogy szervezeted vitaminszintje megfelelő legyen és így felkészülten várj minden akadályt.

Forrás:

https://www.healthline.com/nutrition/vitamin-d-deficiency-symptoms

Iratkozz fel Havita hírlevelünkre!

Vitaminbolt

Most kedvezményesen válogathatsz jobbnál jobb ajánlataink közül! Próbáld ki te is és élvezd a HAVITA termékek hatását és sokszínűségét! 

Vitamin teszt

Ha még nem vagy biztos a választásodban, akkor töltsd ki a szakértőnk által összeállított kérdőívet, hogy meg tudd melyik a számodra megfelelő vitamin.

A-vitamin hatása 5 pontban - tudományos cikk.

Az A-vitamin hatása 5 pontban

Azon kívül, hogy támogatja az immundrendszered és jó hatással van szemeid egészségére még bőröd és csontjait fejlődését is segíti. Továbbá a termékenység megőrzésében is nagy szerepet játszik.

ELOLVASOM
A-vitamin hatása 5 pontban - tudományos cikk.

Az A-vitamin hatása 5 pontban

Azon kívül, hogy támogatja az immundrendszered és jó hatással van szemeid egészségére még bőröd és csontjait fejlődését is segíti. Továbbá a termékenység megőrzésében is nagy szerepet játszik.

ELOLVASOM

Vitaminbolt

Iratkozz fel Havita hírlevelünkre!

Most kedvezményesen válogathatsz jobbnál jobb ajánlataink közül! Próbáld ki te is és élvezd a HAVITA termékek hatását és sokszínűségét! 

Energikus kezdőlöket: szerezd meg a 5%-os kedvezmény kupont és ismerd meg az egészséges élet titkait!

Energikus kezdőlöket: szerezd meg a 10%-os kedvezmény kupont és ismerd meg az egészséges élet titkait!